Weöres a diákévek szünidőit, vizsgaidőszakait mindig Csöngén töltötte, majd az egyetem után – megfelelő álláslehetőség híján – és a háborús években otthon élt. Apja gazdaságában segédkezett, leginkább az állatok körül. Leveleiben plasztikusan lecsapódik a csöngei évek hullámzó kedélyállapota: hol pusztán „birkapásztornak” érzi magát, aki hónapokig sem tud semmit papírra vetni, hol pedig áradó gazdagságban ontja a verseket a dunántúli táj, a falu, a természet képeitől is ösztönözve. Illés Árpád többször meglátogatta, a látogatások emlékét őrzik a Csöngéhez kötődő festmények. A költő leveleinek tanúsága szerint – a két bemutatott képen kívül – egy harmadik, ma már ismeretlen festmény is kötődött a faluhoz, a „csöngei ablak”. Illés Árpád egy portrét is készített Weöresről, amely aztán a költő szobájának falán lógott, ma azonban lappang, vagy a háborút követő zűrzavaros csöngei állapotok közepette megsemmisült.
Weöres Sándor versei – Illés Árpád festményeihez, részlet
W. S: Csöngén 1943-ban
Ez én vagyok. Alvó, egészen kicsi fej,
mellette bögre tej,
és nincsen égbolt.
Rég volt.
Megjelent a Harmincöt vers című Weöres-kötetben, 1978-ban)
„Mostanában ismét ki-kiruccanok a költészetből a rajzolás és zene irányába, bár egyikhez se értek. Ennélfogva csak úgy magamnak csinálom. Nem is gondolom róluk, hogy érnek valamit. Mivel hogy Te úgyis így fél-ismerten is olyan barátom-féle vagy, el merek küldeni egy futúrista rajzolmányt. Hogy nem jó, azt mondanod is fölösleges, úgyis tudom. Sőt azt is, hogy egyáltalán nem is rajz. De kiváncsi vagyok, hogy az elgondoláshoz, ha ugyan látszik valami belőle, mit szólsz. Talán majd mint verset megvalósítom.”
Weöres Sándor Illés Árpádhoz, Csönge, 1931 eleje (Országos Széchényi Könyvtár)