Illés Árpád (1908–1980) életrajzi vázlata

  • 1908. május 20-án született a Vas megyei Kisköcskön. Iskolás éveit Győrben töltötte. Középiskolásként Pandur József és Békéssy Leó győri festőknél tanulta a mesterséget.
     
  • 1928 és 1934 között a budapesti Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyulának és Kandó Kálmánnak volt a tanítványa. Korai műveivel a Győri Képző- és Iparművészeti Társulat kiállításain szerepelt. Weöres Illés Árpáddal győri diákoskodása évében ismerkedett meg, első levele 1929/1930-ban íródott a festőhöz.
     
  • 1935-től 1948-ig sűrűn váltanak levelet. Illés Árpád a költő hetvenhárom levelét őrizte meg. Weöres, ha Pesten járt, leginkább Illésnél szállt meg. Kialakult közös baráti körük, Illés képzőművész ismerősei és Weöres írói nemzedéktársai egyaránt látogatták a festő műtermét.
     
  • 1933-ban mutatkozott be önálló kiállítással a Keszthelyi Szállodában.
     
  • 1935-től Budapesten alkalmazott grafikai munkákból élt. Címlapterveket, könyvillusztrációkat, plakátokat készített. Weöres több kötetét is tervezte, A holdbeli csónakos mesejáték díszletei is az ő munkája.
     
  • 1947-ben feleségül vette Beszinger Erzsébetet. Házasságukból három gyermek született: Ádám, Benedek és Eszter.
     
  • 1947–1948-ban a Zeneakadémia kistermében működő Vígopera szcenikusa volt. Itt adták volna elő Weöres vígoperáját a Tyunkankurut, amihez Illés tervezte a jelmezeket.
     
  • 1949 és 1975 között múzeumi kiállítások látványtervezője. Több mint ötven kiállítás látványa fűződik a nevéhez. Föbb megbízói voltak: a Magyar Nemzeti Múzeum, a Néprajzi Múzeum, a Szépművészeti Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár, a Közlekedési Múzeum.
     
  • 1959 és 1969 között általános iskolában tanított, ebből nőttek ki rajzpedagógiai tanulmányai.
     
  • 1959-ben műterem kiállításán mutatta be először szürrealista festményeit. A társművészetek közül legintenzívebben a zene vonzotta, dolgozni csak muzsika mellett tudott. Zenész barátai gyakran kérték műveik lemezborítójára Illés-művek reprodukcióját. Erre az időszakra tehető festőművészetének kiteljesedése. A Weöres életmű csúcsának tekinthető Tűzkút és Merülő Saturnus köteteinek borítóját is Illés-festmények díszítik.
     
  • 1974-ben önálló kiállítással szerepelt az Ernst Múzeumban.
     
  • 1975-ben a győri Xantus János Múzeum adott helyet az Illés-életmű átfogó bemutatójának.
     
  • 1980. március 24-én hunyt el.
     

 

Illés Árpád géppel írt, utóbb kézzel kiegészített önéletrajzának átirata